-
Előzmények
A hajdani falu (Egregy) elöregedett fa haranglábja helyére 1905-ben - a határban található homokkőből - kétszintes tornyot emeltek. A jelenleg is látható harmadik szintet az 1930-as évek közepén építették fel, melyet minden oldalról neoromán stílusú ikerablakokkal törtek át felül pedig bádogsisakkal zártak le.
Építette
Bencsik Pál c. apát, esperes, hévízi plébános
Tervezte
Bocskai János keszthelyi építészmérnök
-
Építése
A Jézus Szíve templomot 1995-ben építették Bocskai János tervei alapján, mikor a haranglábat egy templomhajóval bővítették ki.
Harangok
A toronyban egy kis és egy nagy harang található. A kisharangot 1905-ben öntötték Sopronban, a nagyharangot pedig 1937-ben, s az utóbbinak a peremén az alábbi felirat olvasható: "Hősi halottaink emlékére. Soha el nem múló emlékezésből.
Felszentelés
A harangtornyot aztán 1990-ben az egregyiek önkéntes adakozásából felújították, majd 1995. április 22-én Jézus Szíve templomként szentelték fel.
-
Miért Fradi templom?
Mert a jelentős részben adományokból épített templom váratlan segítséget kapott, ugyanis a Ferencvárosi Torna Club is az adományozók között szerepelt. A támogatók nem csak anyagi hozzájárulást adtak, de az akkori csapat és club vezetés jelen volt a templomszentelésnél is, sőt Fradi Ereklyéket is adományoztak a templom számára (legutóbb 2017-ben is megtették ezt), melyeket egy vitrinben meg is tekinthetnek a templomba látogatók. Ennek fényében nem meglepő, hogy az eredetileg kék-fehér színűre tervezett templom végül zöld-fehér festést kapott.
-
A templomról röviden...
A nagyharang köpenyébe öntve megörökítették annak a 18 egregyi katonának a nevét, akik az első világháborúban estek el.
A templom mellett 2000-ben katonai emlékparkot alakítottak ki, az első és második világháborúban elesett egyregyi és hévízsszentandrási katonák, polgári személyek és zsidó áldozatok emlékének megőrzésére. Ennek során 70, névvel ellátott fejfát állítottak fel.
Forrás: miserend.hu
-
Szolgálatot teljesítő papok
Plébánosok
Káplánok